<$BlogRSDURL$>
Ahogy Emma látta
péntek, április 16, 2004
  … minden nap beszélgetünk, hol telefonon, hol neten, hol smsben, és lassan egy másik történetét olvasva megfogalmazódik bennem a gondolat… megkívántam egy másik pasit… róla szemernyit sem tudok, és mégis vele akarok együtt lenni, meg persze Zolival… egyre többet merengek ezen a hármason… négy éve eltemetett érzések ébredeznek bennem, szunnyadó vágyak kapnak lángra… lassan elönt a tűz végképp…



… csütörtök… ma találkozunk…



… utazunk a buszon, engem megint megérint az illata, a mosolya … ahogy beszél hozzám… mindenestül kedvelem a pasekot… és akkor felmerül a téma, a hármas, nagyon kíváncsi vagyok a harmadik félre, és pedzegetem a témát, amikor elönti a pofiját a sejtelmes mosoly… addig piszkálom, amíg kiderül, hogy „látásból” ismerem a netről… meg a barátnőm elmeséléseiből, de hogy pont ő lenne az… megmerítkezem a gondolatban és mivel az nem taszít magától, így még jobban érdekel a téma… de közben megérkezünk az Öcsémhez, aki édesen átadja a lakását, hogy vágyaink testi formát ölthessenek… de az Öcsém, nem és nem akar elmenni, és az én vágyaim lassan, de nagyon nagyon fokozódnak… elnyúlok az ágyon és hallgatom a fecsegésüket… Zoli keze a vállamat simogatja, felszítva bennem a vágyat minden egyébre… és becsukódik az ajtó, érzésem szerint éppen fél évezreddel később, mint kellett volna… visszasétálok az ágyhoz, és lehajolok, hogy megcsókoljam… felszikrázik bennem az érzéki görögtűz az ajkaitól, mint mindig… sürget, hogy szeretne már… zuhanyozzunk… nem, nem és nem, kínozni akarom, mert édes nekem, ahogy a számban van, ahogy hallhatom a nyögéseit, és igen, élvezem, hogy hatalmam van fölötte… nem kell kinyitnom a szemem, hallom a nyögéseit, az izmai vibrálását… a lába remegését… az elcsukló légzését… teljesen kikészít ez együtt, és nem bírom ki, előbb élvezek el, mint ő…

tudja és érzi, hogy élvezem, ezért a hangjával segít engem előbbre… imádom a hangját, ahogy tudatosan engem gerjeszt vele az egyenesen megőrjít… fogja a kezem, és élvezi , hogy a szájában vagyok, de megérint a gyanú, hogy ebben a pillanatban jobban élvezi azt, hogy egyre hangosabban nyögve élvezek én…



… sürgető hangját hallom, hogy most már sexet akar… és lovagolni invitál… csak arra emlékszem, amikor belém hatol, illetve én ülök rá… elrobban bennem a gyönyör első hulláma, még kiáltani sincsen időm, csak a vállára hanyatlom… nem törődik velem, de a vágy hullámzása engem is magával ragad újra és újra és újra és újra… már nem számolom…



… vágytól remegő hangon kéri, hogy forduljak meg… eddig nem hallottam ilyennek a hangját… teljesítem a kívánságát, hiszen ez az én vágyam visszhangja… megragadja a csípőm… és én már remegve várom, hogy újra bennem legyen… ez teljesen más érzés…ez maga a GYÖNYÖR… sohaaaaaaaa ne érjen véget... kikészít teljesen…. Kívánom minden mozdulatát… az őrületbe élveztet… és nem emlékszem semmire…



… villanásnyi képek maradnak meg bennem…

… újra bennem van, lábammal kulcsolom át a derekát…

… én sürgetem a beteljesülés felé…

… most élveztem számolatlanul, de már újra kívánom…


 
szerda, április 14, 2004
  …hmmm… szombaton találkozunk újra… beleremeg a lábam, ha belegondolok, és naponta töbször is belegondolok, amikor rendes nőként arra gondolok, jajjistenem mit is vegyek fel, mert ugyebár, nem leszünk egyedül, de nem is akarok túl nagy munkát adni, hogy hozzámférjen…



… közben találkoztunk csütörtökön, és hevenyül szájon csókolt egy liftben…



… szombat van, libbenős „majdnem semmit sem takarok, de azért vagyok” szoknyám van rajtam… megérkezik, már az illata fejbe kólint, és tudom, hogy elvesztem… már a lépcsőházban nekiesnék, de úgy döntöttem kezdeményezzen csak ma Ő… ma nőies leszek… amint felfelé lépked előttem a lépcsőn, ezen elhatározásom majdnem megbukik, mert férfi popsi imádó lévén elmerülhetek ezen testrészének önfeledt bámulásában, még a kérdéseit is csak harmadszorra értem vagy hallom meg… megérkezünk, elheverünk és elhatározásomhoz híven, belefogok, hogy alaposan leigyam magam… (barátnőm és kedvenc öcsém egy óra előnyt adtak nekünk)… nekem a második pohár már a fejembe száll, és egyre mosolygósabban nézem, a gátlások, mint valami megunt holmik, hullanak le rólam…



… a fejem az ölében van, de a kezem felfedezni indul… csupa kíváncsiság vagyok, most fedezem fel vele az orális sex gyönyöreit, és nem tudok betelni vele… sürgető vágyaimnak engedve, kihámozom a Gyönyörűt és a kezembe veszem, imádom a forróságát, ahogy lüktet a kezemben és Zoli szemeit, amint a vágy megcsillan bennük… mohóságomon felülkerekedik a „perverzióm”… szeretem hallani a pasi hangját szeretkezés közben, az Övét különösen… és nem ellenkezik, amikor arra kérem mondja ki, amit mindketten akarunk… már nézni is szeretem, de a szám jobban kívánja a selymességét… eszemet vesztem, amikor egy gyönyörű farok selymes, bársonyos bőre az ajkaimhoz ér… beleborzongok a gyönyörbe és a számba veszem, lassan óvatosan… hallgatom az előbb bátortalan, majd egyre követelőzőbb nyögéseit… felnézek rá, egymásba kapcsolódik a tekintetünk, majd hátrahanyatlik és átadja magát az élvezetnek… a kezeim is önálló életre kelnek… nekem megáll az idő közben és élvezek én is… olyankor mélyen beveszem a számba, és vigyázva, lassan húzom végig rajta… figyelem őt, már nem kell mondania, hogy élvezi… combjára téve a kezem érzem annak remegésén, hogy amikor a számból lassan, szinte kéjesen kihúzva, az mennyire jól esik neki… rámozdulok a kezemmel… de mindig abbahagyom, amikor már érzem, hogy közeleg a pillanat, de egyszer túl szaladok és elélvez… még akarom érezni, nem hagyom abba… tudom, hogy ilyenkor pihenni szeretne, de nem hagyom, éreznem kell újra, és újra ahogy a számba élvez… iszom közben és nézem a pohár pereme felett a szemét… nem mondtam neki, de imádom, ha egy férfi simogatja magát… és amikor odanézek a keze már a farkán van… ennek nem tudok ellenállni, azonnal levetem magam a térdei közé és mélyen benyelem… közben a lábam automatikusan csúszik szét, kívánok magamba valakit, de elnyomom, mert ami az ajkaim közelében van sokkal finomabb… újra és újra beveszem a számba… forró és lüktet, megjelennek a vágycseppek, amiket mohón lenyalok és újra a kezemmel kényeztetem… egyre vadabbul, de jól csinálhatom, nem panaszosak a nyögései inkább őrjítőek… megveszek ettől a pasitól… és innentől nem emlékszem meddig tartott, amíg újra elélvezett a számba…

… elnyúlok mellette az ágyon, én is vele lihegve az átéltektől… érzem ahogy a combomon araszolnak a gyönyörcseppek… becsukom a szemem és mire kinyitom, felettem van… én még szeretném élvezni őt, de nem hagyja, mert én következem… csak kicsit ellenkezem, hiszen ki vagyok éhezve, de a térdeim széthullanak… kívánom, hogy hozzámérjen és ekkor megérzem a csiklómon a nyelvét… szétrobban a fejemben a gyönyör és hangosan nyögöm, hogy igen még még még méééég akarom… csak sejtem abból, hogy eltávolodik, de amint megérzem már tudom is, hogy a vibrátorért nyúlt… nem elégszik meg a gyenge fokozattal… falrengető erősségűre állítja, és azzal izgat, amíg az első sikolyaimat meg nem hallja, azután beveti a nyelvét is… hihetetlen érzés, hogy a nyelve a csiklómon szaladgál, a vibrátor meg bennem van… nincsenek már gátlásaim a világba ordítom, sikítom nyögöm a gyönyörömet, hadd hallja mindenki, hogy nekem nagggyon jóóóóó… szinte önkívületben kérem meg, hogy a vibrátort cserélje az ujjaira… és ez az előbbi érzésnél is vadítóbb, nem tudom meddig akarja fokozni, mert most mintha a lelkem mélye is orgazmusban vergődne… és a csúcsán kihagy az emlékezetem… csak a telefoncsörgésre riadok… megjött Ildi és az Öcsém.



… vacsora közben előkerülnek, majd újra visszatemetődnek a semmibe témák… lopva az asztal alatt végigsimítom a Gyönyörűt, és mosolyommal nyugtázom, hogy mozdulataimra válaszol… ekkor tűnnek el Ildiék a fürdőszobában…



… átmegyek a másik szobába… nem hallom, hogy utánam jönne, és megijedek, amikor hátulról átölel és a nyakamba csókol, de egy pillanat alatt felülkerekedik az ijedelmen, hogy imádom, ha hátulról közelítenek felém… neki támaszkodom a korlátnak, és élvezem egy-két percig a kényeztetést, de aztán mást kívánok meg… megfordulok, és kigombolom a nadrágját… aztán kényelmesebb hely után nézve, megakad a szemem az ágyon… leültetem és újra kényeztetni kezdem a számmal… most már kérem, hogy ha megigérte tanítson is, mi jó egy férfinak, és ő a szavaival irányít… egy óvatlan, vagy inkább mohó pillanatban fájdalmat okozok neki, de utána kárpótolom azt ajkaim forróságával… meglepődök, de előbb tudom, mint hogy kimondaná, ez nem egyszerű orgazmus lesz, és nem is hagyom abba, az izgatását, mert mesélte, tudom, hogy képes arra, hogy többször egymás után élvezzen, hát most megteheti, mert nem fogom abbahagyni, még, ha kéri sem… és ahogy éreztem pár pillanat múlva újra elment… és én is, nem először… attól ahogy nézem, hallom a nyögéseit, amik nagyon nagyon felkorbácsolják az érzékeimet… imádom… remeg a hangja, amikor utána megpróbál velem beszélni…


… most mi tűnedezünk el a fürdőszobában, ahova utána lopóztam… lekapcsolom a villanyt és bezárom az ajtót… én ismerem a helyet, hiszen itt lakom, de ő nem és engem ez felhúz, amikor vakon tapogatózik utánam… én döntöm neki az ajtónak és cuppanok rá a szájára… naná, hogy nem ellenkezik… magához húz, és már tépjük le egymásról a ruhákat… kérlel és becéz, és újra kérlel, nem tudja, hogy nem értem, nem érthetem, amit mond, mert szinte önkívületben kívánom, hogy bennem legyen, hogy érezzem végre… nem tudom, hogy sikítok vagy sem, nem tudom, hogy mi történik, csak azt, hogy a gyönyörön lovagolok, hátulról van bennem, ami egyre beljebb és beljebb segít az örvényben… azután nem emlékszem mindenre… [villanások vannak bennem ]

….ülök a kád szélén, még mindig jujj sötétben…


jön a módszere, amit igaz már 12 éves koromban felfedeztem és azóta is használom, amikor másra vágyom, de ez mégis izgalmas, hiszen egy pasi csinálja nekem… megtámasztom magam a kád szélén, hátrahajtom a fejem, és élvezem számolatlanul a gyönyöröket… nem emlékszem mikor kerültem a kádba, és arra sem, hogy mikor kapcsolt ki a tudatom a már fájdalmasan megsokasodott gyönyörök elől a tudatlanság sötétjébe menekítve engem, de minden porcikámban gyönyörrel ébredek a gyengéd pofozására… azután lassan derengeni kezdett, nem tudom mindig átélni ezt, de olyan mintha lebegnék, egyik gyönyöröm a másiknak ad tovább, és így lebegtetnek, de közben mindegyik egy kis fokkal fennebb visz, és még fennebb és még fennebb, amíg már fáj, de kívánom, hogy ne érjen véget…



… eljutottunk az ágyig, de ott már semmi sem történt, mert a Férfi kómás álomba zuhant… én meg a folytatáson gondolkodtam, amit jövő hétre beszéltünk meg…

 
csütörtök, április 08, 2004
  …arra lettem figyelmes, hogy egy idegen ember szexuális történetei közé akarok bekerülni, levelezünk, és már a találkozót beszéljük meg (természetesen interneten). …kkor már megijedtem, és persze jöttek a kérdések, amik ilyenkor egy nő fejében megfordulhatnak… tudtam, h találkozni akarok vele, ezért egy ártatlan teázásban megegyeztünk…



…telefonon beszélünk, megborzongok a hangjától, pedig szabadkozik rendesen, hogy be van rekedte, rászólnék, hogy nem baj Édes csak mond kérlek tovább, mert ez is jó…



…Margit híd, budai oldal…hmmm, nem is rossz pasek…a hangját már ismertem a telefonból, de élőben még inkább felborzol… gyalogolunk a teázó felé, és nagyon jólesően nem sexről beszélgetünk, hanem teljesen hétköznapi témákról…üdítően új és kellemes élmény, ami természetesen magával ragad… megnézem magamnak, és tudom, hogy ő is néz és ettől kuncognom kell, meg egyáltalán, mert ilyen élményben először van részem… hosszas netes előjáték szokta megelőzni a találkozásomat egy-egy kivételes emberrel… ő mindenképpen az, és megfogalmazódik bennem először, csak mocorgó jelleggel a gondolat: nekem ez a pasi KELL.



…félreeső asztalt keres, és éppen a hangulatomhoz illő teázó az, amit mindketten ismerünk… mesét kértem tőle előzőleg telefonon és ő mesél nekem, mindent, gyermekkora, szerelmei és lassan haladunk a sex felé…óvatosan mesél, és egyre intimebbek a történetek… csak hallgatom és azon kapom magam, hogy semmi másra rajta kívül nem figyeltem, megtelt majd újra kiürült a teázó, új arcok jöttek mentek és nem érzékeltem, mert minden figyelmemet lekötötte… varázsol… olyan dolgokat mond el, amik bennem is megfordultak és csak nézem és nézem és nézem és iszom a szavait, mint egy jótét eső a földnek… nem tudom kifejezni, hogy mennyire mélyen érint ez a beszélgetés, de egészen biztosan látja rajtam… ennyi érzelmet nem tudok és nem is akarok elrejteni, tehát látnia kell. Olyan, mint egy éltető transzfúzió, igen nekem vele találkoznom kellett, hogy hinni tudjak abban, vannak még férfiak, akik nem is kell hozzám érjenek, mégis azt érzem Nő vagyok, Istennő. Igen, ez az, amit a közelében érzek, nem sex, nem szerelem, hanem az a nagyon mély érzés… Ő a férfi és Én vagyok a nő, elemi kapcsolat, két ellentétes pólus, amik kiegészítik egymást. A gondolat egyre jobban mocorog: IGEN nekem ez a pasi KELL.



…Nyugati tér…búcsúcsók (természetesen én kezdeményeztem) , amibe beleremeg a lábam és amitől ő „elmenekül”



…hiányzik, és persze megrettenek a gondolattól…



…felhívom, mert hallanom kell a hangját… és felhívom később is és azután is, nem érdekel, hogy mit gondol, de ettől a hangtól szabadulnom nehéz…és nem is akarok…



…közben beszélgetünk interneten kitartóan… nem tudom már, hogy merül fel a csütörtök, de felmerül… imádkozunk a jóidőért, mert a természet lágy ölére készülünk… felvázolja az elképzeléseit, és én pirulok, mert tetszik, de egyes dolgok nagyon újak és vadak nekem… de érzem, hogy benne megbízhatok, hogy azt akarja majd, nekem jó legyen…



…csütörtök, Moszkva tér… természet lágy ölén pad… minden porcikámban remegek, még ha teljesen biztonságban is érzem magam vele… beszél hozzám, de nem mindent hallok a fülemben zubogó véremtől… a vállára hajtom a fejem és elmerengek a mozdulat természetességén, ahogy átöleli a vállam, és én hozzá bújok… nem erre számítottam, ugyanakkor nagyon-nagyon jól esik és ugyanakkor teljesen felingerel a közelsége… a keze ahogy végigsimít a vállamon, a hangja visszhangzik bennem, belerezgek egész testemben és felnyögnék az érintésétől, de még nem teszem, ismerem magam, minél tovább húzom, annál mélyebb érzést ébreszt fel bennem… egyszerűen vibrálok az érintésétől, az illatától, csak attól, hogy közel van hozzám… duruzsol a fülembe és megérinti a mellem az ingem kivágásában… elakad a lélegzetem….


…közben beszél és beszél hozzám ezért szinte észrevétlenül lep meg a vibrátorral és simogató kezével egyszerre a szoknyám alatt…már nem a levegő hűvössége borzongat…nem siettetem, elmerülök a szemében és elnyel egy pillanatra…ő nem tudhat arról, hogy engem nem feszélyez, a nyílt tér általában, mert nem meséltem erről az oldalamról… sőt, nagyon is izgat, hogy bárki arra járva felfedezhet, vagy beleshet abba, amit játszunk… most azonban valamiért mégis megrettenek, mert sokan vannak, vagy az én vágyaim hevesebbek, mint eddig, de nem akarom, hogy bárki közénk álljon, nem akarom , hogy abba kelljen hagyjam, amit játszik, velem… kikapcsolom a környezetet, hátradőlök, és élvezem… nem tudom csendben élvezni, előbb halkan, majd hangosabban felnyögök és átjárja a testem minden porcikáját a gyönyör… magamhoz húzom és a fülébe sóhajtom, h mennyire jó… ahogy nézem az arcát, látom szavak nélkül is megértette a sóhajaim mögötti érzéseket és még többet akar belőle… ezzel az egekbe tud repíteni, és én repülök is… nem számolom mennyinél tartunk, nem jut el a tudatomig, amit mond, de valahogy mégis, mert a testem teszi, amire kér…megfeszítem az izmaimat, és már sikítani tudnék, de nem tehetem, mert körülöttünk ekkor tombol a kutyasétáltató nagyközönség… ölni tudtam volna

...felálltam, mert egy pillanatra meg szerettem volna szakítani a kapcsolatot közte és köztem, és elfelejtettem, hogy zizeg bennem valami... furcsa érzés volt, de gyönyörű, mert ebben a helyzetben más pontot érintett és ez sokkal érzékenyebbnek bizonyult, mint az előző... a titokizmaim szinte automatikusan szorítottak rá a vibrátorra, és nem hagyták kicsúszni... a pad mögé mentem és megtámaszkodtam a falrészen... utánam jött, megsimogatta az arcom, mosolygott rám, és kérte, hogy ne hagyjam abba, ha jön az érzés csak ereszem el magam... ennek a kérésnek persze nem tudtam ellenállni,

…összeszorítottam újra a titokizmaimat, az arcomat a nyakába fúrtam, és élveztem, magához ölelt, és tartott erõsen… amikor felnéztem csillogott a szeme, és azzal kérte, hogy folytassam… egyik lábát a combjaim közé tolta és annak támaszkodva élveztem el… de már nagyon nehezen tartottam magam… sikítani szerettem volna, felnyögni hangosan, belekiáltani a világba, hogy mennyire gyönyörû az, amit átélek… és ekkor egy irinyó pillanatra kihunyt bennem a fény… pillanattal késõbb már magamnál voltam és mosolyogtunk egymásra… elcsodálkoztam magamon, mert mint egy nimfomán vágytam a további gyönyöröket… élveztem ahogy egyetlen csókjától a mellemre, ívbe feszül a hátam…



… visszaültünk a padra, kisebb terpeszben az összezárt lábai fölé álltam… láttam rajta, hogy valamit nagyon akar, de mire észrevettem, mit csinál a kisebb vibrátort egy nagyobbra cserélte és föl le húzogatta… ösztönbõl szélesebbre vettem a terpeszt és rászorítottam elõbb a vibrátorra aztán már az ujjaira… és elkezdtem rajta mozogni, hallottam ugyan a hangját, de már csak azt akartam, hogy öntsön el a melegség, hasítson belém villanásként a gyönyör, mert nem bírom tartani magam…



… még egyszer akarta, de elhúzódtam tõle pihenni, utánam jött… teljes testében remegett ahogy megcsókolt és magához ölelt… a hangja is remegett, aztán el is csuklott teljesen… két csók között én is csak elfúló hangon mondhattam, hogy azt szeretném, ha neki is jó lenne… leült a padra, én álltam elõtte, és csókoltam… dehogy csókoltam… lázas hevületben haraptam a száját, amikor a kezem a már kigombolt nadrágjára tettem… számban összefutott a nyál, de ezen a területen annyira tapasztalatlan és mégis rossz tapasztalatokat megélt vagyok, hogy csak reméltem, hogy jól fogom csinálni… eszembe sem jutott, hogy ne tegyem annyira kívántam… elõször csak a kezemet futattam végig rajta, és beleborzongtam az érzésbe, ahogy a szorításom alatt nõni kezdett, belekeményedett a kezembe… nem bírtam tovább, érinteni akartam az ajkaimmal… finoman megcsókoltam… felnyögött és hátradõlt a padon… õ is és én is tudtam, hogy innen nincs megállás… megnedvesítetem az ajkaimat és végignyaltam, aztán türelmetlenségemben bevettem a számba, elõször csak a makkját, majd minél többet… meglepõdtem a mohóságomon, és azon, mennyire kívánom, hogy élvezze… az én vágyaimat korbácsolta a hangja, ahogyan nyögve élvezte, a szavak, amiket mondott nekem közben, és az óvatos simogatásai a hajamon… gyorsabban élvezett el, mint vártam és mint ahogy abba szerettem volna hagyni, de amikor megéreztem a számban az ízét én is felnyögtem és élveztem el szinte vele együtt…


 
Egy Nő érzései

ARCHIVES
04/01/2004 - 05/01/2004 /


Powered by Blogger